A sátoraljaújhelyi műgyűjtés és múzeumügy története

A vármegye tekintetes Törvényhatósági Bizottsága…azon határozatot hozta, hogy itt Sátoraljaújhelyen, a vármegye székhelyén életre kelti eszmémet, a Zemplén Vármegyei Múzeumot.”

Dókus Gyula

A Zemplén Vármegye székhelyének számító Sátoraljaújhelyen már a 19. század utolsó harmadában felvetődött a múzeumalapítás gondolata, mely utóbb Dókus Gyula (1849-1928) tudós alispán munkálkodásának köszönhetően vált valósággá. Dókus a századfordulótól kezdve tudatosan gyűjtötte a régiségeket azzal a szándékkal, hogy megvethesse egy vármegyei múzeum gyűjteményének alapjait. A több évtizedig tartó, régészeti feltárásokat is magában foglaló gyűjtőmunka eredményeként felhalmozott gazdag anyagot 1928-as végrendeletében a vármegyére hagyta.

Noha az átadott tárgyakról pontos jegyzék nem maradt fenn, bizonyos utalásokból kiderül, hogy jelentős régészeti gyűjteményről, festményekről, könyvanyagról és antik porcelángyűjteményről volt szó. Ez az anyag 1928-ban még a Dókus-kastélyban került bemutatásra, 1930-ban viszont már a vármegyeháza külön erre a célra megépített új szárnyában kapott helyet, kiegészülve más gyűjtésekkel és felajánlásokkal, valamint a meginduló jelentős régészeti feltárások anyagaival. Ekkor a múzeum a levéltárral közös szervezetben működött, előzetes engedélyt kérve, a levéltári szabályzatok szerint lehetett csupán látogatni.


A bodrogkeresztúri rézkori temető egyik feltárt sírja a munkásokkal és a Sátoraljaújhelyből érkezett vendégekkel. Előtérben botra támaszkodva: Dókus Gyula. Az első sorban balról a harmadik bajszos alak: Domján Elek történész, mellette szürke kalapban dr. Visegrádi János archaeológus. A hatodik szakállas alak: Dongó Gyárfás Géza, az Adalékok Zemplén-vármegye Történetéhez c. folyóirat szerkesztője. A nyolcadik személy: Gróf Széchenyi-Wolkenstein Ernő birtokos. A második sorban jobbról az ötödik alak báró Waldbott Frigyes újhelyi birtokos. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, Fotótár. Leltári szám: 957.
A bodrogkeresztúri rézkori temető egyik feltárt sírja a munkásokkal és a Sátoraljaújhelyből érkezett vendégekkel. Előtérben botra támaszkodva: Dókus Gyula. Az első sorban balról a harmadik bajszos alak: Domján Elek történész, mellette szürke kalapban dr. Visegrádi János archaeológus. A hatodik szakállas alak: Dongó Gyárfás Géza, az Adalékok Zemplén-vármegye Történetéhez c. folyóirat szerkesztője. A nyolcadik személy: Gróf Széchenyi-Wolkenstein Ernő birtokos. A második sorban jobbról az ötödik alak báró Waldbott Frigyes újhelyi birtokos. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, Fotótár. Leltári szám: 957.


1938-ban a Felvidék újra Magyarországhoz történő csatolásával a II. Rákóczi Ferenc szülőházaként ismert, Sátoraljaújhelyhez közeli borsi kastély kínálkozott ideális lehetőségként a gyors ütemben gyarapodó vármegyei múzeumi anyag elhelyezésére. A kastélyt országos műemlékké nyilvánították, a vármegye elkészítette a helyreállításhoz szükséges terveket, továbbá pénzügyi alapot hozott létre a felújítási munkálatokhoz. A munkálatok jó ütemben haladtak, így 1941 őszén a vármegye épületéből elkezdték a gyűjteményi anyag átszállítását Borsiba, ahol a következő évben megnyílt a kiállítás.

A múzeum fejlesztésével és az új kiállítások létrehozásával kapcsolatos terveket 1943-tól a háborús helyzet egyre inkább akadályozta. akadályozta. A második világháborút követően, az 1938-as határok visszaállításával Borsi, s az ott lévő múzeumi anyag Csehszlovákiához került. A kassai múzeum ezt követően raktárként használta a borsi kastélyt, s az itteni anyag fokozatosan az irányítása alá tartozó intézményekhez került.

A borsi kastély napjainkban.
A borsi kastély napjainkban.

Ezt követően csak az 1960-as években jelentkezett újbóli elvi szándék sátoraljaújhelyi múzeum létrehozására. Ennek az időszaknak kiemelkedő alakja volt Vladár István, a Kertészeti Technikum igazgatója, aki diákjaival jelentős gyűjtőmunkát végzett. A gyűjteményt a Technikum helyhiányára hivatkozva 1972-ben felszámolták, darabjai zömmel az egri Dobó István Múzeumba és a Mezőgazdasági Múzeumba kerültek. Az anyag egy része ugyan Sátoraljaújhelyben maradt, ám ezeknek a tárgyaknak utóbb nyoma veszett.

Az 1970-es évek erőtlen városi kezdeményezéseit követően végül csak 1984-ben került sor a jelenlegi múzeum létrehozására, mely először a volt vármegyeháza – akkor városi tanács – épületében kapott helyet, hét teremben összesen 200 m² alapterületen. A miskolci Herman Ottó Múzeum szakmai segítségével 1984. december 3-án nyílt meg a Kazinczy Ferenc Múzeum állandó kiállítása „Haza és Haladás” címmel.

Az 1984-ben megnyílt várostörténeti kiállítás részlete
Az 1984-ben megnyílt várostörténeti kiállítás részlete

A gyűjtemény és a múzeum 1990-ben költözött a jelenlegi, Dózsa György utcai épületbe, ahol 1991-ban nyílt meg „A Zemplén-hegység természetrajza” címmel állandó természettudományi, majd 1993-ban „Sátoraljaújhely története a városi kiváltságok elnyerésétől 1849-ig” címmel nagyszabású állandó várostörténeti kiállítása.

A Kazinczy Ferenc Múzeum 2011-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatósághoz tartozott, 2013-tól kezdődően pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályaként működik, a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumával együtt.

A sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum célja a zempléni történeti, helytörténeti értékek tárgyi, írásos és képi örökségének, továbbá az élővilág (növények, gombák, állatok) gyűjtése, feldolgozása, megőrzése és bemutatása.

JSN Megazine template designed by JoomlaShine.com