„Térjünk a tárgyra!” rovatunk a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kazinczy Ferenc Múzeum színes gyűjteményében megtalálható tárgyak közül tár egyet a nagyközönség elé hétről hétre.


Két nemzethűségi igazolást mutatunk most be 1939-ből: az elsőt az Egyesült Magyar Párt nagygéresi (Veľký Horeš) elnökének aláírásával állították ki, a másik az Egyesült Magyar Párt borsi (Borša) elnökétől származik.

Az 1938-39-ben Magyarországhoz visszacsatolt Felvidéken és Kárpátalján igazolási eljárásban kellett részt vennie minden közalkalmazottnak és köztisztviselőnek, amennyiben állami vagy közalkalmazásban akart maradni, esetleg oda akart kerülni, vagy ha bármilyen ellátásban részesült az államtól. Az eljárás során fő szempontként a nemzethűség jelent meg, ami alatt a magyar nemzethez és államhoz való hűséget értették. Ha kifogás merült fel egy adott személy ellen, akkor szabályos tanúkihallgatások folytak arról, hogy az illető „jó, vagy rossz ember-e”. Az igazoló bizottságok kétféle döntést hozhattak: igazolják az adott személyt, vagy megtagadják az igazolást.

Az eljárás alá kerülő személyeket a rendelet szerint három csoportba osztották. Elsősorban igazságot kívánnak szolgáltatni „olyanoknak, akik a csehszlovák uralom alatt magyarságuk vagy politikai magatartásuk miatt állásukat ellátás nélkül elvesztették, [akiket] idő előtt nyugdíjaztak, vagy [akik] közszolgálati álláshoz jutni nem tudtak.” Másodsorban következhettek azok, akik a magyarsággal és a ruténséggel szemben barátságosan vagy semlegesen viselkedtek. Megtagadták az igazolást azoktól, „akikről kétségtelenül megállapítást nyert, hogy a cseh-szlovák uralom alatt teljesített közszolgálatuk közben magyarellenes, vagy éppenséggel magyargyűlölő magatartást tanúsítottak vagy pedig a ruténséggel szemben volt ilyen magatartásuk.”

Mindemellett törekedtek az igazságosságra: az igazolást nem lehetett önmagában olyan indokkal megtagadni, hogy az illető valamely magyarellenes politikai pártnak vagy társadalmi egyesületnek tagja, mert az lehetett kényszer eredménye is a köztisztviselők esetében. „Az igazolás alá kerülő személyek magatartását azoknak a körülményeknek, azoknak a külső kényszerítő hatásoknak a szemszögéből is kell vizsgálni, melyek között az igazolandó személyek az elmúlt 20 esztendő alatt éltek, és amelyeknek ki voltak téve.” Ezen kívül a szociális helyzetre is tekintettel voltak. Előfordult, hogy egy hétgyermekes apát csak azért igazoltak, hogy gyermekei ne éhezzenek, egy tanítónőt pedig azért, mert bár a férje igazolását megtagadták, de nem akarták, hogy teljesen kereset nélkül maradjon a család.

JSN Megazine template designed by JoomlaShine.com